A döntést, mely nagy eséllyel a vállalat történetének egyik legkövetkezetesebb megfontolása lesz, a Meta egy kifejezetten erre a célra létrehozott, a vállalat különböző részlegeinek vezetőiből álló munkacsoport mérlegeli.
A különleges belsős munkacsoportban többek között a vállalat közpolitikai, kommunikációs, tartalompolitikai, valamint biztonsági és integritási csoportjainak képviselői is helyet kaptak.
Mint ismert, a volt amerikai elnököt a 2021. januárjában történt Capitolium ostroma után tiltották ki a Facebookról és az Instagramról is, s bár a tiltás határozatlan időre szólt, ezt később felülvizsgálták, s a Meta közölte, hogy két év után fontolóra veszi, hogy visszaengedje Trumpot ezen platformokra.
Noha a hírre sokan azt találgatták, hogy már szombaton megtörténhet a bejelentés a döntésről, miután a Meta által korábban kiszabott két éves határidő hivatalosan 2023. január 7-én, szombaton jár le, a Meta szóvivője, Andy Stone hétfőn azt mondta a CNN-nek, hogy a bejelentésre “a következő hetekben” kerül sor.
Visszakerülhet Trump a Facebookra?
Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
A Facebook anyavállalata, a Meta most azt fontolgatja, hogy visszaengedi a platformra Donald Trumpot, s várhatóan a következő hetekben fogják bejelenteni a döntést.
NEKED AJÁNLJUK
Nem lesz felhőtlen az ünnep, északnyugaton akár eshet is
Erre csak kevés helyen van esély, a csütörtökön érkező hidegfront azonban újra „kettévághatja” az országot. Szerdán általában napos, gomolyfelhős időre számíthatunk, majd a nap második...