Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Mégcsak pár napja jelent meg, de már most hatalmas érdeklődés és siker övezi Molnár Tamás (1987) és Majka (1979) legújabb slágergyanús dalát, mely a Visszapillantó címet kapta.

A két előadó korábban is dolgozott már együtt, az Azt beszélik a városban című számuk is nagy elismerést szerzett a rajongók körében, így nem meglepő módon izgatottan várták az új közös munka eredményét. Az énekesek a korábbi slágerüknek köszönhetően a hazai rap vagy hip-hop kategóriában Fonogram-díjban is részesültek 2023-ban (megosztva Beton.Hofi-val).

Az új szerzemény zenéje Molnár Tamás, míg a szövege a két énekes tehetségének tanúbizonysága. A rajongók pozitív kommentek sorában elismerően méltatták mindkét énekes tálentumát, zenei nagyságát. A szöveggel -ami egyfajta visszatekintés is- hamar azonosulni tud a hallgató, hisz mindenkinél eljön az a pillanat, amikor számot vet az életével; a fülbemászó dallam pedig  tovább mélyíti ezt az érzést. A dalhoz forgatott klipet, melyet Czoller Bence rendezett pár nap alatt közel 200.000-ren látták már – olvasható a Twice oldalán. A roncstelep, mint helyszín a múltat, a nehézségeket jelképezi -amiben az énekeseknek is bőven volt részük-, de Tamás "szárnyalása" (egy darun) is azt sugallja, hogy soha nem szabad feladni és mi szolgálna erre jobb etalonként, ha nem a fiúk élete?!