Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Gazdaság

Zöldülnek a rendszámok

Idén szeptember végéig csaknem ugyanannyi talált gazdára belőlük, mint tavaly egész évben.

A környezetkímélő hajtásra utaló hatósági jelzéssel már 58,5 ezer jármű közlekedik, ami háromszoros növekedésnek felel meg 2020-hoz képest. Tisztán elektromos közlekedési eszközből pedig négyszer több van már az utakon, mint a vírust megelőző időszakban – közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium. Rámutattak arra is, hogy a vidéken zöld rendszámmal forgalomba helyezett járművek száma szeptemberben múlta felül először múlta felül több mint tízezerrel a budapestiekét.

Ezek túlnyomó többsége személyautó, de majdnem 1800 tehergépkocsi is van, és már 143 autóbusz is zöld rendszámot visel. A tisztán elektromos motorok tavaly augusztus óta szerelhetők fel világoszöld alapszínű hatósági jelzéssel; mostanra 237 darab közlekedik így a hazai utakon.
    
A tárca kiemelte, Magyarország az iparfejlesztésben is előmozdítja az alternatív hajtások terjedését, de zöld úton járunk a hidrogéngazdaság kiépítésében is. Az iparági stratégia elsőként a nehézgépjármű-forgalomban számít a technológia gyors térnyerésére, ugyanakkor a hidrogén-üzemanyagcellás motorvonat beszerzésének lehetőségét piackutatással vizsgálja már a MÁV is.