Támogatott szakkörök kedveltethetik meg a pályaválasztás előtt álló fiatalokkal az informatikai szakmákat. A Programozd a jövőd! című projektben induló pályázat inspiráló eszközök kölcsönzésével és a pedagógusok felkészítésével járulhat hozzá a foglalkozások megtartásához.

Eszközöket is kapnak a felkészüléshez

A pályázaton Budapest és Pest megye kivételével az ország bármely részében működő általános és középiskolák részt vehetnek. Az intézményeknek vállalniuk kell, hogy legalább tíz tanulónak minimum tíz alkalomból álló foglalkozássorozatot szerveznek. A sikeresen pályázók minden segítséget megkapnak a felkészüléshez. A nyertes intézmények hat laptopot, tíz mikrokontrollert és négy robotkészletet vehetnek át, a foglalkozásokat vezető pedagógusok pedig kéthetes online kurzuson vesznek majd részt.

Sok fiatalt indíthatnak el a pályán

Jelentkezni december 5-ig lehet, a támogatói döntések még idén megszületnek, az iskolai szakköröket ezután két körben, jövő januártól május végéig tartják meg.
Az elmúlt egy-másfél évben az IT-szektorban jött létre a legtöbb új munkahely, a Diplomás Pályakövetési Rendszer tavalyi adatösszesítése szerint pedig az informatikus végzettségűek viszik haza a legmagasabb bruttó jövedelmeket, és közülük dolgoznak a legtöbben diplomás munkakörben. A szakkörök sok fiatalt indíthatnak el a biztos elhelyezkedéshez vezető úton, így újabb pályázati fordulók kiírását tervezik.

Itt kell jelentkezni

Az űrlap és a pályázati feltételek a www.forms.office.com/pages/responsepage.aspx?id=mO-uuV7TFU6jgZnneIXTXRpXx9-zCq1Ip-evJ3Tc8MxUREhSOVc0NEFCUEYzTU5NOUVSQ0kzWUhKSiQlQCN0PWcu oldalon érhetők el.

 

Kép: