Külhoni Magyar Ifjúságkutatás 2020 – ezzel a címmel tartott november 4-én, csütörtökön műhelykonferenciát a Nemzetpolitikai Kutatóintézet (NPKI).

A szakmai párbeszéd elősegítése a cél

A konferencia célja az volt, hogy elősegítse a szakmai párbeszédet a külhoni magyar, valamint a magyarországi ifjúság helyzetéről, és lehetőséget teremtsen az ifjúságkutatás adatait feldolgozó kutatócsoport munkájának összehangolására.

Azt szeretnék, ha gyermekeik és unokáik egy szabad Magyarországon élnének

A konferencián Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára is köszöntőt mondott, amiben elmondta, hogy több mindenre emlékeznek azon a napon, köztük 1956. november 4-ére is. Az államtitkár azt is kiemelte, hogy a kutatásra azért van szükség, mert a jövőt az ő gyermekeik, unokáik jelentik és a cél az, hogy ők egy szabad polgári Magyarországon élhessenek.

A siker már majdnem látható

A társadalmi közérzetet is mérő kutatás fényében azt láthatjuk, hogy a Kárpát-medencei fiatalok alapvetően és többségében elfogadják a kapott szülői mintákat. Jó állapotban van az ország, jó állapotban vannak a közösségeink, így a siker kézzelfogható közelségben van.

„A mi feladatunk, hogy segítsük az ifjúságot a siker elérésében.” – fogalmazott Potápi Árpád János a közösségi oldalán.

 

Kép: Potápi Árpád János Facebook oldala