Kezdőlap Uncategorized

A segítség tettre készen – miskolci adományok Albániába

A Tettre Kész Adományvonal csapata Szurasenkó Dániel vezetésével segélyakciót – adománygyűjtést és átadást – szervezett az albániai földrengésben kárt szenvedő albán testvérek részére.

A tiranai Magyar Nagykövetséggel együttműködve utazott Manez településre a csapat, ahova ruha és tartós-élelmiszer szállítmányt vittek. A kint élő magyarok javaslata az volt, hogy a segítséget személyesen adják át a károsultaknak, így a csapat tagjai (Imri Katalin – sajtófőnök, Szűcs Mária – fotós, Granc Róbert – sofőr és Szurasenkó Dániel – vezető) elutaztak a település táborába, ahol konténerházakban élnek az áldozatok.
A táborban 32 család, összesen 105 fő él. Egy helyi alapítvánnyal egyeztetve a Tettre Kész Adományvonal azt az információt kapta, hogy valószínűleg 1-2 évig elhúzódhat ez a folyamat, így 2020 márciusában újabb akcióval készül Szurasenkó Dániel, és terve szerint 200 kg élelmet visz a helyszínre. A családok elmondása szerint a magyar szervezet az első, akik személyesen elutazva segítettek Nekik! Hatalmas örömmel fogadták a ruhákat és az élelmeket, melyeket a csapat tagjai személyesen osztottak szét a konténerházakban.


Csodálatos volt látni, hogy a nehéz helyzetben mennyire összetartók az ott élők, és mennyire szolidárisak egymással. Ezt mutatja például az is, hogy a tábor közepén egy hatalmas karácsonyfa állt, pedig a 105 főből 1 katolikus, és 104 muszlim él. A terület mellett áll a helyi mecset, ahova minden nap több alkalommal járnak imádkozni a lakók és fohászkodnak Istenhez.
Az adományok átadását követően a tiranai Magyar Nagykövetségen tett látogatást a delegáció, ahol Kasnyik Martin külgazdasági attaséval tárgyaltak a jelenlegi helyzetről és a jövőbeli tervekről!


Külön köszönet illeti a ruha és élelmiszer adományokat felajánlóit, Sulejmani Zsuzsanna Albániában élő magyar testvérnőnket, aki a tolmácsolásban és a szervezésben segített! Továbbá azoknak az adakozóknak, akiknek segítségével az út költségeit (buszbérlés, üzemanyag, pályadíjak) tudta fedezni a miskolci szervezet: Egyetemes Béke Szövetsége, Családok Szövetsége a Világ Békéjéért és Egységéért, Szcientológia Egyház, Dr. Beer Miklós nyugalmazott váci megyéspüspök, Mészáros Pálma és Kuzma Ferenc, Albert-Tóth Gábor,
Klimes család, Zahora család, Perejuc Viktor, Ujvári Violeta, Takács László, Molnár Ágnes, Helyőrségi Hagyományőrző Egyesület Miskolc

A Tettre Kész Adományvonal közleménye
Miskolc, 2019. december 18.