A Hirling József Lovasparkban rendezték meg a Championatus I. fordulóját az elmúlt hétvégén.

A sorozatot  2007-ben rendezték meg először és az idei első állomás a kiskunhalasi aréna füves pályája volt. A pénteki (július 22.) nyitónapon a DVTK versenyzői közül Koltai Zorka a serdülő B 110 cm-es elődöntőben negyedik és ötödik helyen végzett, Bandi Barbara pedig nem talált legyőzőre az amatőr kategória 110 cm-es számában Quinadore nyergében.

Másnap (július 23.) csak Bandinak sikerült az első tízbe kerülni, ám vasárnap (július 24.) már újra két piros-fehér lovas végzett az élmezőnyben. Vasárnap Koltai Zorka nyolcadik lett a 115 cm-en rendezett fináléban, Bandi Barbara pedig ezúttal is győzött az amatőr döntőben az AlpexaVit díjáért, amivel megszerezte a hétvége második aranyát.

A sorozat második állomását két hét múlva Bábolnán rendezik majd, ahol a díjugrató szabályzat szerint a hat pálya után a legtöbb pontot gyűjtött lovas lesz az év championja.

Championatus I.forduló és OM Kiskunhalas 2022. július 22-24.

Péntek (július 22.)

Serdülő B 110 cm elődöntő

Koltai Zorka 4. és 5. hely

Amatőr 110 cm elődöntő

Bandi Barbara 1. hely

Szombat (július 23.)

Amatőr 110 cm középdöntő

Bandi Barbara 7. hely

Serdülő B 110 cm középdöntő

Koltai Zorka 24. hely

Vasárnap (július 24.)

Amatőr 115 cm DÖNTŐ az AlpexaVit díjáért

Bandi Barbara 1. hely

Serdülő B 115 cm DÖNTŐ

Koltai Zorka 8. hely