Megyében is megfigyelhető a folyamat.

Országos trend, hogy a nagyobb városokból a környékbeli kisebb településekre költöznek az ott élők. Az egyik nagy magyar ingatlanos portál összefoglalója szerint 2022 elején a 18 megyeszékhelyen élők száma 21 ezerrel volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban. Tavaly is nagyon sokan választották Budapest és a nagyvárosok helyett a közeli településeket. A folyamatnak 2020-ban adott lendületet az úgynevezett karantén hatás, amelynek eredményeként számos család a városi lakásából inkább kerttel, udvarral rendelkező házba költözött.
Az országos trendek a borsodi ingatlanpiacon is jól érzékelhetők. A portál adatai szerint Miskolc lakossága 2783 fővel csökkent, ezzel párhuzamos több környékbeli település növekedést könyvelhetett el. A megyében például Szirmabesenyőn, Felsőzsolcán, Emődön, Kesznyétenben, Sajóörsön és Sajókazán 43-80 fővel nőtt a lakosok száma. A szakemberek szerint az év eleji mozgások alapján várhatóan folytatódhat a nagyvárosok vonzáskörzetében található települések lakáspiacának erősödése.