Éppen közúti ellenőrzést végeztek.

A járőrök július 22-én, nem sokkal délután öt óra után, a a 3-as számú főút Nyékládháza és Emőd közötti útszakaszán két egymás után közlekedő tehergépkocsira figyeltek fel, amelyeknek vezetői telefonáltak. A rendőrök megállították a járműveket, hogy igazoltassák a sofőröket. Az intézkedés során kiderült, hogy a hátsó teherautó sofőrjét menetközben megcsípte egy méh, és allergiás reakciók jelentkeztek nála. Az apa, aki elöl ment telefonon próbálta meg az úton tartani a mögötte haladó fiát.

A rendőrök azonnal a szolgálati gépjárműbe ültették a fiatalembert, majd megkülönböztető jelzéssel Nyékládházára vitték az egyre hevesebb allergiás tüneteket mutató férfit. Az orvosi rendelőben az ellenszer beadását követően a sofőr jobban lett, majd a rendőrök visszavitték az édesapjához, aki a rendőröknek megköszönte, hogy megmentették a fia életét.

Részlet a rendőri jelentésből: „A két személy által elkövetett szabálysértés miatt az ügy körülményeire való tekintettel sem helyszínbírságot, sem szabálysértési feljelentést nem teszek”.

/A fotó illusztráció/
/MTI/Vajda János/archív/