Még nem tudni, mikor indul az építkezés.

Tavaly áprilisban látott napvilágot a hír, miszerint kihirdették a Szeleta Park Látogatóközpont kivitelezőjét, és ezzel elhárult az akadály a milliárdos miskolci nagyberuházás elől. Akkor mintegy nettó 1,9 milliárd forintért vállalta a Szeleta Park Látogatóközpont kivitelezését a miskolci FK-RASZTER Zrt., a céggel április elején kötött szerződést a beruházó Bükki Nemzeti Park Igazgatóság.
Pár nappal ezelőtt, július 23-án a Magyar Közlönyben jelent meg az a kormányhatározat, amely arról rendelkezett, hogy “A Bükk keleti kapuja – A Szeleta Park Látogatóközpont kialakítása” című projekt támogatását megnövelik. Egészen pontosan több, mint 800 millióval növekedett ez az összeg, így a támogatás mértéke 2,2 milliárdra emelkedett.
A tervek szerint a Szeleta Park Látogatóközpont interaktív kiállítás formájában mutatja majd be a Bükki Nemzeti Park élővilágát, barlangjait és az ősemberek korát. Az 50 méter átmérőjű épület mellett utak, filagória, kül-és beltéri játszótér is épül.

 

(Látványterv: Bükki Nemzeti Park)