Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Sport

Szenzációs eredmény a hegyi kerékpározásban!!

Vas Blanka mindössze 19 esztendős, négy éve Győrben az EYOF-on is indult, most pedig az olimpián írta be magát a történelemkönyvekbe. A magyar versenyző ugyan a hátsó sorokból rajtolhatott, de remekül előzött, néhány pillanat alatt a harmadik helyre jött fel, ám ott kicsúszott, és a tizedik hely környékén folytathatta. Az utolsó körig a hatodik helyig lépett előre, de aztán sikerült megelőznie a francia Lecomte-ot és a holland Terpstrat is, így a negyedik helyen ért célba.

Magyar kerékpáros még soha nem végzett az ötödik helynél előrébb az olimpiák történetében – egészen eddig.

„Jól sikerült a rajtom, hibáztam néhányat, de aztán a saját tempómat tudtam menni. Még mindig alig hiszem el, hogy negyedik lettem. Kicsit furcsa volt, hogy egy órával az olimpia előtt még átépítették a pályát, azért ez nem megszokott dolog” – mondta az M4 Sport kamerája előtt a magyar tehetség.

Úgy tűnik ami az olimpián bringára pattan, az mind maradandót alkot, hiszen a férfi és a női triatlonban is remek eredmények születtek, az országúti mezőnyversenyben pedig Valter Attila mutatott jó példát a fiataloknak azzal, hogy tudja: soha, de soha nem szabad feladni.

Blanka befutóját az Eurosport felvételén is meg lehet nézni: