Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Gazdaság

Csökkent a hitellel rendelkező fiatalok száma Magyarországon

Ez derült ki abból a reprezentatív felmérésből, amely a K&H Bank ifjúsági indexéhez készült.
 
A kutatás szerint a bankoló fiatalok 11 százaléka rendelkezik valamilyen hitellel, egy éve ez az arány még 16 százalék volt. Annak ellenére, hogy az új generáció 97 százalékának van bankkártyája és bankszája, visszafogott a hitelfelvételi kedvük – közölte a pénzintézet. Árva András a K&H lakossági szegmensért felelős marketingvezetője a jelenséget a többi közt az emelkedő kamatokkal, valamint a bizonytalanabbá váló gazdasági környezettel és a megugró inflációval magyarázta. 

A felmérés rámutatott arra is, hogy a kölcsönnel rendelkező (19 és 29 év közötti) fiatalok körében a személyi és lakáshitelek a legelterjedtebbek. Ezek törlesztése 28 százalékuknak nem jelent gondot, 51 százalékuknak kisebb nehézséget okoz, 21 százalékuk pedig azt mondta, komoly megerőltetés számukra a havi részlet kifizetése. Áruvásárlási kölcsönt 36 százalékuk törleszt, a diákhitel aránya mindössze 14 százalékos.

A közlemény szerint kulcsfontosságú a pénzügyi tudatosság, hiszen fel kell mérni, hogy valóban szükség van-e kölcsönre. A másik fontos tényező az, hogy csak akkor szabad hitelfelvételt elindítani, ha valaki hosszú távon biztosan képes fizetni a törlesztőrészleteket.