Docenst és hallgatót is elismertek.

Budapesten tartották meg a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség hagyományos díjátadó gáláját. A Testnevelési Egyetemen megrendezett ünnepségen két miskolci díjazott is elismerést vehetett át.
A szövetség két idei életműdíjának egyikét dr. Hédi Csaba, a Miskolci Egyetem Vezetéstudományi Intézetének docense vehette át. A 65 éves szakemberek nem véletlenül vehette át az elismerést, hiszen eddigi pályafutását a sport töltötte ki, előbb testnevelő tanárként, később pedig egyetemi oktatóként, sőt 1991 és 2012 között a MEFS főtitkára is volt.
Az ünnepségen kiosztották a Halassy Olivér Hallgatói díjat is, amely mindig azon diákokhoz kerül, akik kiemelkedően dolgoztak az egyetemi szabadidősportért. Az idén ezek egyike Molnár Réka volt, aki jelenleg a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Karán folytatja tanulmányait.
(A képen balról jobbra: Molnár Réka, dr. Hédi Csaba és Rakaczki Zoltán, a MEAFC elnöke)