A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztálya kábítószer-kereskedelem megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 45 éves szendrői férfival szemben.

A közlemény szerint a gyanúsított több környékbeli személynek értékesített rendszeresen tiltott szert, ezért a nyomozók a főkapitányság Bükk Közterületi és Támogató Alosztályának közreműködésével május 17-én átkutatták a férfi lakását, mely során a kábítószer terjesztéséhez használt csomagolóanyagokat, mérleget, továbbá ékszereket és készpénzt is lefoglaltak, amelyek a gyanú szerint drogterjesztésből származtak. A gyanúsított a kutatás során nem tartózkodott a lakásán, azonban néhány óra múlva az encsi rendőrök a szomszéd településen – Galvácson – elfogták. A férfit a nyomozók – több vásárlójával együtt – előállították, majd kihallgatását követően őrizetbe is vették

Forrás police.hu