Csütörtök hajnalban, a temető mellett ismét medvét fényképezett a vadkamera – tájékoztatta Aszód Facebook-oldalán a lakosokat a helyi polgármester.

Hozzáfűzte, hogy ez a barnamedve valószínűleg nem az a példány, amelyet ugyanazon a területen, egy héttel korábban fényképeztek, mert ez a medve az előző felvételen szereplő társánál jóval nagyobbnak tűnt.

„A héten újabb medveveszélyre figyelmeztető táblákat helyeztünk ki és ebben a posztban is nyomatékosan kérem, hogy vegyék komolyan a figyelmeztetést és kerüljék a Hosszúvölgyet, és általában a külterületeket! A medve nem játék!” – zárta sorait dr. Pénzes Tiborc Szabolcs.

Pénteken újabb bejegyzés jelent meg az oldalon, amelyben a polgármester elégedetlenségét fejezte ki a hatóságokkal kapcsolatban.

„Én magam nem vadászok – elég távol is áll a vadászat a személyiségemtől – és csak annyival tudok többet a medvékről, amennyivel többet tudhat az, akinek van székelyföldi vadász ismerőse…

A tegnapi hírrel kapcsolatban az egyik legfontosabb kérdés az volt, hogy ez a medve ugyanaz-e, mint az egy héttel korábbi. Első pillantásra nem nekem, hanem a hozzáértőknek úgy tűnt, hogy nem ugyanaz. Ezért írtam azt, hogy „Valószínűleg nem az egy héttel ezelőtt nálunk megforduló példányról van szó, mert a mai látogató jóval termetesebbnek tűnik.” Ezt az információt kaptam a reggeli órákban és ezt is adtam tovább. Később felvetődött, hogy talán mégis ugyanarról a példányról van szó. Komoly érvek hangzottak el az utóbbi felvetés mellett, s én ezeket készséggel el tudom fogadni. Több idő volt átgondolni, összehasonlítani a felvételeken látottakat, hozzávetőleges méréseket végezni, mint az első új fotók láttán gyorsan véleményt mondani.” – állt a bejegyzés elején.

Ezt követően dr. Pénzes Tiborc Szabolcs kifejtette, hogy az önkormányzat számára az emberek biztonsága a legfontosabb és részletesen taglalta, hogy a táblakihelyezésen kívül kiket figyelmeztettek külön szóban és/vagy írásban, illetve milyen megelőző intézkedéseket igyekeztek foganatosítani.

„Úgy gondolom, hogy mi megtettük a tőlünk tehetőt, ugyanakkor az a benyomásom, hogy a hatóságok nem állnak készen a helyzet kezelésére. Nincs egy olyan cselekvési terv, ami egyértelműen megfogalmazná, hogy kinek mi a feladata egy ilyen helyzetben. Valljuk be, elég furcsa az, hogy ebben a témában szaktudással nem rendelkező önkormányzatnak és polgármesternek kell magára vállalnia a tájékoztatást az ügyben, miközben a területileg illetékes intézmények egymásnak passzolják a kérdést. Örvendetesnek tartanám, ha az országos figyelemre is tekintettel az illetékesek tisztáznák a hatásköri kérdéseket, s világos választ adnának a felmerült kérdésekre:

1. Megy vagy marad a térségünkben a medve?

2. Ki vállal felelősséget azért, ha netalán lakott területre tévedne a medve?

3. Át/vissza lehet-e telepíteni a medvét olyan élőhelyre, ahol korábban is előfordult?

A személyes véleményem az, hogy a medve nem fenevad, pusztán egy nagytestű veszélyes állat, ami alapvetően kerüli az embert. Ha zajt hall, igyekszik távol kerülni a zaj forrásától. Ezzel együtt a fenti alapvető kérdésekre adott egyértelmű válaszok hiányában jogos a lakosság aggodalma.”– írta a polgármester.

A bejegyzést dr. Pénzes Tiborc Szabolcs azzal a kéréssel zárta, amely valószínűleg mindenki megelégedését szolgálná: a szakhatóságok tájékoztassák a lakosságot a lehetséges fejleményekről.