Kezdőlap MISKOLC Miskolc - Közélet

Gazdasági programját ismertette Karácsony Gergely Miskolcon

Százezer és 1 fok volt kint, mégis sokan voltak kíváncsiak a Párbeszéd, az MSZP és az LMP által is támogatott Karácsony Gergelyre, aki bemutatta miniszterelnök-jelölti programjának gazdasági részét is Miskolcon.

Két fontos dolgot emelt ki, ami szívügye:

“ A legfontosabb célkitűzésünk a gyermekszegénység felszámolása lesz, a családpótlékot pedig meg fogjuk duplázni a ciklus végére.”

 

“ Magyarországon be kell vezetni egy szociális minimumot, ami megegyezik a mindenkori létminimummal, mert egy közös hazánk van, ahol senkit nem hagyhatunk az út szélén.”

 

A szociális minimum tehát jelenleg – a létminimumhoz igazodva –  azt jelentené, hogy senki nem maradhat 100 ezer forintnál kevesebb jövedelem nélkül.

A Párbeszéd társelnöke hozzátette, hogy a politika lehet csapatjáték:

“Minden, amit én a politikáról gondolok az arról szól, hogy a politika lehet csapatjáték. Arról, hogy egy vezető az soha nem lehet egyedül, mindig egy csapat részeként indul, például az előválasztáson is.” – hangsúlyozta Budapest Főpolgármestere.

Fotó: Pataki Gergő