Kezdőlap MISKOLC Miskolc - Sport

Gólzáporos mérkőzésen kapott ki a DVTK

A Merkantil Bank Liga 28. fordulójában játszott a DVTK hazai pályán Békéscsaba ellen.

Már a hetedik percben megszerezték a vendégek a vezetést, majd az idő előrehaladtával a DVTK egyre jobban beszorította ellenfelét, de ekkor még nem sikerült egyenlíteni. A második félidő derekán már három góllal vezetett a lila-fehér csapat, ám a Diósgyőr a közönség biztatása mellett kiegyenlített – olvasható a csapat hivatalos oldalán.

A hajrában egy kontra végén a vendégek szerezték meg a győzelmet jelentő gólt. A 28. forduló után a piros-fehérek a tabella második helyén állnak 55 ponttal.

“A második félidő alapján meg kellett volna nyerni ezt a találkozót, és meg is érdemelte volna a csapat, hogy megnyerje ezt a találkozót. Rengeteget dolgoztak a játékosok, de megint úgy kezdtük a meccset, ahogy nem szabad” – értékelte a találkozót Kondás Elemér, a DVTK vezetőedzője.