Csaknem száz pályázat érkezett megyénkből.

Az utóbbi időszak legnagyobb belterületi fásítási programját indította el tavaly az Agrárminisztérium. Szinay Attila, a tárca államtitkára Szerencsen elmondta – miután elültettek 15 magas kőrisfát -, hogy 2020 és 2022 között összesen 36 ezer sorfa kerül a földbe közel 1350 településen.
A minisztérium az idén megduplázta a támogatás összegét, így már 1,5 milliárd forint jutott a programra, amelynek keretében 19 megyéből 887 település pályázott. A borsodi városok és falvak az élen járnak a zöldebb környezet kialakításában, hiszen 84 igénylés érkezett a megyéből.