Jonathan egy másik rekordot is tart, ugyanis egyben a legidősebb élő szárazföldi állat is.

Jonathan a becslések szerint 1832-ben született, és egy könnyed számítással gyorsan kiderül, hogy idén fogja betölteni a 190. életévét, melyről a Guinness World Records számolt be. Lehetséges, hogy elsőre nem mond sokat ez az évszám, de segítünk: Jonathan még azelőtt született, hogy Viktória királynő 1837-ben a brit trónra került.

Habár Jonathan eddig is Guinness-rekorder volt a legidősebb élő szárazföldi állat kategóriában, a 190 esztendős Seychelle-szigeteki óriásteknős már hivatalosan is a valaha élt legidősebb teknős. Jonathan jelenleg is a Atlanti-óceán déli részén fekvő Szent Ilona szigetén él, és egy saját állatorvosa is van, aki mindig ügyel egészségére.Joe Hollins, Jonathan állatorvosa úgy fogalmazott a veterán teknősről:
 
“Ő egy helyi ikon, a változásokkal szembeni kitartás valódi jelképe”.

Jonathan a londoni British Museum feljegyzései szerint 1882-ben érkezett meg Szent Ilona szigetére, akkor volt körülbelül 50 éves, sőt, valamikor 1882 és 1886 között készült róla egy fénykép, melyen teljesen kifejlett állapotában volt látható, ezért a szakértők is megerősítették, hogy Jonathan akár 190 évnél is idősebb lehet, ám a hivatalos 190. születésnapját idén fogják tartani.

A rekorder teknős kifejezetten boldog Szent Ilona szigetén, ugyanis a kormányzó rezidenziájának kertjében szokott legelészni, de szerencsére soha nincs egyedül, hiszen óriásteknős társaival, Daviddel, Emmával és Freddel múlatják az időt a szigeten.

Állatorvosa megosztotta, hogy Jonathan már elveszítette látását, és szaglását is, ezért hetente egyszer kézzel etetik, hogy garantáltan elegendő kalóriához jusson, és az is kiderült, hogy kedvenc táplálékai közé tartozik a káposzta, az uborka és a sárgarépa, de legfőbb érdeklődési körei többnyire az alvásban és a párzásban merülnek ki.