Tizenöt év munkája hozott most eredményt.

Javították az ivóvíz minőségét Borsod-Abaúj-Zemplén megyében; az infrastruktúra korszerűsítése 7,2 milliárd forintba került, a beruházás több mint 92 ezer embert érint – erről az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára adott tájékoztatást.
Steiner Attila a Szerencsen tartott ünnepélyes projektátadó rendezvény után elmondta: Szerencs és 78 település társulásban pályázott az ivóvíz-infrastruktúra korszerűsítésére; a beruházás eredményeként a térségi ivóvíz teljes mértékben megfelel az európai uniós minőségi előírásoknak, a helyi lakosság tiszta ivóvízhez jut. A 15 évig tartó munka 7,2 milliárd forintos költségvetését a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) Plusz keretéből és kormányzati saját költségvetési forrásból finanszírozták. A komplex projekt során csöveket cseréltek, új kutakat építettek, és új módon kötötték össze az egyes infrastruktúrákat azért, hogy mindenhol legyen elegendő és megfelelő minőségű ivóvíz.