Kezdőlap Uncategorized

Jön a VII. Állatkertek Éjszakája a Miskolci Állatkert és Kultúrparkban

A Miskolci Állatkert és Kultúrpark több mint egy évtizede szervez nyaranként késő esti és sötétedés utáni programokat. A Magyar Állatkertek Szövetsége által 2012-ben útjára indított, országos szintű Állatkertek Éjszakája programsorozatban hetedik alkalommal vesz részt a miskolciak által kedvelt intézmény.

Az idei ÉjszakáZOO programon – 2018. augusztus 31-én – a helyi természetes élővilágot szeretné közelebb hozni látogatóihoz az állatkertben lakó éjszakai életmódú állatok etetése és a „nemszeretem” állatok bemutatása mellett a Miskolci Állatkert. Az elhelyezkedését és adottságait kihasználva a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület munkatársainak közreműködésével az állatkerttel szomszédos Bükki Nemzeti Park, illetve a Bükk-hegység rovarvilágával, rovarevő faunájával, éjjeli ragadozómadaraival ismerkedhetnek a program résztvevői.

A 19:00 órakor kezdődő programokra vendégcsalogató zene invitálja az érdeklődőket. A csillagászati bemutató során az égbolt látványosságait is meg lehet ismerni, az éjszakai programot pedig tűzzsonglőrök látványos bemutatója zárja.

A pénztár augusztus 31-én 9:00-21:00 óra között, folyamatosan nyitva tart. Érdemes már napközben felkeresni az állatkertet, hiszen ezen a napon folyamatos benntartózkodással az Állatkertek Éjszakája programjain is részt vehetnek a kilátogatók. Az esti rendezvényen is a nappali jegyárak érvényesek.

Augusztus 13-tól augusztus 31-én 12:00 óráig elővételi jegyek is válthatók, mellyel legkésőbb 21:00 óráig lehet csatlakozni az esti programhoz. (A fel nem használt elővételi jegyek év végéig érvényesek.)
A Miskolc Városi Közlekedési Zrt. jóvoltából a látogatók idén is igénybe vehetik az ÉjszakáZOO-buszjáratok segítségét a programra ki- és visszajutáshoz 18:00 és 23:15 között.