Több, mint két évet kell rá várni.

Évek óta húzódik a Sátoraljaújhelyre megálmodott gyaloghíd megvalósítása. Az első elképzelések 2017-ben születtek, de akkor még egy üveghidat terveztek a Szárhegy és a Várhegy közé (címképünkön). Az ügy több fordulatot is vett mire az idén júliusban Szamosvölgyi Péter polgármester aláírta a kivitelezővel a szerződést.
Most Wáberer György, a Tokaj-Zemplén térség fejlesztéséért felelős kormánybiztos adott közre új információkat a közösségi oldalán. Ezek szerint még az idén elkezdődik a híd megvalósításához szükséges terület előkészítése. Az összesen 4 milliárd forintba kerülő létesítmény neve Nemzeti Összetartozás Hídja lesz és 80 méter magasan húzódik majd a föld fölött. A 700 méter hosszú szerkezet várhatóan a saját kategóriájában világrekorder lesz, a közepén pedig üvegfelület fokozza az élményt. Az építkezés a tervek szerint 2024-ben fejeződik be, és azt remélik tőle, hogy növeli a város és a térség turisztikai vonzerejét.