Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Sport

Liu Shaolin Sándor egy igazi bajnok

Hogyan lesz valakiből példakép? Hát így, ahogy a vereséget fogadja. Mint ismeretes ma a rövidpályás gyorskorcsolyázók 1000 méteres olimpiai döntőjében erősen vitatható körülmények mellett Liu Shaolin Sándort az első helyről zárták ki. A négy éve váltóban olimpiai bajnok sportoló már gratulált a kínai Zsennek, aki sokak szerint éppen az ő aranyát vihette ma haza.

"A nap, amikor majdnem olimpiai bajnok lettem. Edzettem, mentálisan és fizikailag is szenvedtem az utóbbi négy évben, sőt, mióta 2005-ben elkezdtem korcsolyázni. Sajnálom, hogy nem tudtam elérni az eredményt, amire mindannyian vágytatok. Kemény nap volt, mindent beleadtam, semmit sem csinálnék másképp. A short track egy gyönyörű sport, amit imádok. Gratulálok Zsen Ce-vej barátomnak. Továbbra is keményebben és okosabban fogok edzeni. Szeretlek titeket, akkor is, ha olimpiai bajnok vagyok, és akkor is, ha nem. Folytatni fogom a harcot, csak szurkolnotok kell értem."

Ami a legérdekesebb, hogy bár a téli olimpiák 1924 óta íródó történetében most először fordult elő, hogy az adott játékokon több mint egy érmet szerez a magyar küldöttség, mégis – joggal – kesergünk. Sándor kizárása ugyanis azt is jelentette, hogy testvére, Liu Shaoang felléphet a dobogóra, és bronzérmet vehet át. A vegyes váltó után ez a magyar delegáció második bronzérme – és szerencsére még messze a pekingi játékok vége