Először jelenik meg magyar kiadásban Frida Kahlo világhírű mexikói festő (1907-1954) életének utolsó tíz évében vezetett naplója – mondta el Szabó T. Anna József Attila-díjas költő, a kötet műfordítója.

    Frida Kahlo kultusza az egész világot meghódította, a feminista mozgalom egyik ikonjává vált, számos film készült róla, az egyik legismertebb a Salma Hayek főszereplésével forgatott Frida (2002). A festő képeit Magyarországon először 2018-ban a Nemzeti Galériában állították ki.
    "A kiállítás posztere, Frida Kahlo tövisnyakláncos önarcképe egy teljes éven keresztül bámult rám a dolgozószobám faláról" – idézte fel Szabó T. Anna, aki a kilencvenes években ismerkedett meg a művész munkáival.
    Véleménye szerint Frida azért válhatott ilyen népszerűvé, mert a popkultúrának ugyanúgy része, mint a magas kultúrának. "A színes, a harsány, az egyszerűen értelmezhető keveredik benne a rétegekkel és finomságokkal. A harsányság a visszafogottsággal, a gondolkodás a játékkal" – fogalmazott.

    Az 1907-ben Mexikóvárosban született Kahlo, akit 17 éves korában súlyos közlekedési baleset ért, majdnem 30 operáción esett át, egész életét végig kísérte a testi szenvedés, amely festményein is megjelenik. A napló Szabó T. Anna szerint abban is segít, hogy ne csak azt a Fridát lássuk, aki számos önarcképén megjelenik. Minden fájdalma ellenére vágyott az életre. "Viva la vida" – hirdette. A napló élete utolsó tíz évében ábrázolja a világgal való kapcsolatát – tette hozzá a költő, író, műfordító.
    "A naplót a spanyol szöveggel párhuzamos angol közvetítéssel fordítottam, de végig követtem az eredetit és több szövegkiadást is felhasználtam segédeszközként" – mondta el Szabó T. Anna.
    Nem járt Mexikóban, nem látta a nyüzsgő nagyvárosban álló híres kék házat, ahol Frida férjével, élete nagy szerelmével, a festőművész Diego Riverával élt, de szerinte a napló is olyan, mint ez a kék ház: kívül harsány, látványos, de van egy belső kertje, ahol a buja növények és állatok laknak. "Az egész napló egy ilyen falakkal körülvett belső kert, ahol a növények szabadon nőhetnek, aminek saját klímája van."
    "Frida szövegei szabadversként szárnyalnak. A vers jelleg a spanyol nyelv muzikalitásából is következik, emellett az is jellemző, hogy asszociatívan gondolkodott. Szavakkal festett. A szavak hangzása érdekelte, és engem is ez a muzikalitás fog meg a költészetben" – magyarázta.
    A több tucatnyi vízfestményt és rajzot, különböző színekkel írt bejegyzéseket tartalmazó naplóban Frida gyakran fogalmazza meg Diegóhoz fűződő szenvedélyes szerelmét. "Megértettem ebből a naplóból, hogy milyen izzó intenzitással szerette Diegót. Megrázó, mert éppen úgy megjelenik benne a testi és lelki vonzódás, mint a művész tisztelete".

    

    Szabó T. Anna szerint a napló politikával foglalkozó részét volt a legnehezebb lefordítani. "Bár értem, hogy máshonnan és máshogy látta, de Kelet-Európából nézve rettenetes volt olvasni, hogy +Éljen Sztálin+, ugyanakkor tanulságos is volt fordítani, a saját gyerekkori diktatúratraumám miatt" – mondta.
    "A szerelemről vallott felfogásával nagyon tudok azonosulni, én is úgy gondolom, hogy csak lángolva érdemes élni. Szabó Magda mondta, hogy +tisztelem a szenvedélyeket, a közönnyel nem tudok mit kezdeni+. Frida is eszerint élt, és ez a szenvedélyessége csapott át politikai szenvedélyességbe is. A nagy tanulság számomra, hogy egyrészt teljesen tudok azonosulni vele a szerelmi rajongása miatt, másrészt egyáltalán nem."
  
    Mivel Fridát festőként ismerjük, őt meglepte az a költői intenzitás, amit el tud érni, pusztán szavakkal. "A sűrítettség, az asszociativitás és a szenvedély együtt van jelen a szövegeiben, de a képek nélkül sok mindent valóban nehéz értelmezni."
    1953-ban, egy évvel halála előtt, egyik lába amputálását követően jegyezte le naplójában az egyik legtöbbet idézett frázisát: "Minek nekem a láb? Van helyette szárnyam!"
     A fakszimile kiadás első részében az eredeti napló oldalai lapozhatók, majd két értekezés után következik a napló szövegének magyar fordítása – mondta a napló kiadásán dolgozó Sidó Anna művészettörténész.