Kezdőlap KÉK HÍREK

Milliókat érő süti

Kábítószert tartalmazó kekszet fogyasztott egy fiatal nő, amelyre alkoholt ivott, majd rosszul lett.

A Sátoraljaújhelyi Járási Ügyészség vádat emelt egy tizenkilenc éves nő és egy huszonhét éves férfi ellen zsarolás bűntettének kísérlete miatt, akik  először 5 millió, majd 2 millió forintot követeltek egy férfitól. Arra hivatkoztak, hogy ha ezt nem teszi meg, a női vádlott rendőrségi kihallgatása során feltárja, hogy a sértett kábítószer tartalmú kekszeket adott át a részére.

A vádirat szerint 2021 május közepén, az éjszakai órákban a fiatal nő az apja sárospataki családi házban volt a sértett férfival, és a férfi által hozott kábítószert tartalmazó kekszeket fogyasztott, amelyre alkoholt ivott, és ennek következtében rosszul lett. Mentőt akart hívni, de a sértett kérlelte, hogy megtesz bármit, csak ne hívja ki a mentőket, mert attól tartott, hogy annak következtében rendőrségi intézkedésre is sor kerülhet.

A nő telefonon tájékoztatta férfi vádlott-társát, aki értesítette a mentőszolgálatot, így a fiatal nőt kórházba szállították, ahol infúziós kezelést kapott. Közben már a kezelés során a telefonjáról írásos üzeneteket küldött a sértettnek, hogy azonnal utaljon át a számlájára 5 millió forintot, ellenkező esetben rendőrségi feljelentést tesz ellene. Azzal is fenyegette – valótlanul – a sértettet, hogy már négy rendőr volt bent nála, de még nem tudták kihallgatni, és ha vallomást tesz, 10 évre börtönbe kerül.

A sértett közölte, hogy neki nincs ennyi pénze, ekkor a nő „csak” 2 millió forintot követelt. A nő a vádlott-társát is rábeszélte arra, hogy segítsen a pénzösszeg megszerzésében, így az többször telefonon hívta a sértettet, közölve, hogy fizesse meg a 2 millió forintot akár úgy is, hogy kölcsön kér, valamint azt is mondta, hogy a nő már bujkál a rendőrök elől és ez a sértett utolsó esélye, hogy ne kerüljön börtönbe.

A sértettben a fenyegetések komoly félelmet keltettek, de anyagi helyzete okán semmit nem tudott fizetni.

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottakkal szemben felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott.