Kezdőlap Uncategorized

Nagyott ugrott a fertőzöttek száma

Több mint 8000 beteget ápolnak kórházban koronavírus-fertőzés miatt és már több, mint 1000 ember igényel lélegeztetőgépes támogatást – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi főosztályának vezetője.

A legfrissebb adatok szerint az elmúlt 24 órában, megyénkben az igazolt COVID-19 megyénkben 29662 főre emelkedett.

Galgóczi Ágnes, járványügyi főosztályvezető szerint továbbra is fontos a járványügyi korlátozások betartása, a már közterületen is kötelező maszkviselés, az olyan zsúfolt helyek kerülése, ahol nem lehet megtartani a másfél méteres védőtávolságot, és az is, hogy ügyeljünk a higiéniára. Ez mind szükséges a járvány terjedésének megakadályozásához, és az esetszámok csökkenéséhez.Tájékoztatása szerint folyamatosan emelkedik az oltásra regisztráltak száma, már csaknem hárommillióan igényelték a vakcinát, akik közül mintegy 1,6 millióan 60 év felettiek. Hozzátette: mivel ők tartoznak a legnagyobb kockázati csoportba, ezért az időseket oltják be elsőként.

A beoltottak száma ma reggelre 1 334 595 fő.

Folyamatosan figyelemmel kísérik a járványügyi adatokat, és akár olyan döntések is születhetnek, hogy megyénként, régiónként eltérő járványügyi intézkedéseket vezetnek be – tette hozzá a járványügyi főosztályvezető.