Még egy hónapig dolgozhatnak szja-mentes keresetükért a támogatott fiatalok.

A legtöbb munkáltatói kérelem Borsod-Abaúj-Zemplén, Baranya és Szabolcs-Szatmár Bereg megyébe érkezett be.

Több mint 25 ezer fiatal dolgozik önkormányzatoknál, a turizmus-vendéglátásban vagy a mezőgazdaságban több mint 2,7 milliárd forint állami hozzájárulással – ismertette a friss adatokat Kutnyánszky Zsolt, a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) iparért és munkaerőpiacért felelős államtitkára a tárca csütörtöki közleményében.

Ahogyan arról korábban is írtunk, a Nyári Diákmunka programra 16-25 éves, nappali tagozaton tanuló, munkaviszonyban éppen nem álló, vállalkozási jogviszonnyal sem rendelkező diákok regisztrálhatnak. Jellemzően az önkormányzatok keresnek hivatalsegédeket a nyári szabadságolások idejére, az állandó munkaerő pótlására, de a turizmus, vendéglátás területén is sok fiatalt foglalkoztatnak. Ebben az esetben elsősorban a szállodákban, éttermekben és fagylaltozókban várják a diákok segítségét az idegenforgalmi főszezonban. Fontos megjegyezni, hogy a cégeknél legfeljebb napi 8 órás foglalkoztatás támogatható, és a program a munkabér összegének háromnegyedét vállalja át.

A kezdeményezés idén is rendkívül népszerű, ezért a Technológiai és Ipari Minisztérium másfélszeresére, közel 3 milliárd forintra emelte meg az eredeti keretet – olvasható a közleményben.

 Az augusztus végéig tartó program részleteiről a munka.hu oldalon olvashattok.