Főként fizikai munkára keresnek embereket.

Erőteljesen nőtt a cégek munkaerő kereslete, a második negyedévben 66 százalékkal több cég hirdetett meg betöltésre váró pozíciót, mint tavaly ugyanebben az időszakban – közölte a Profession.hu. Az állásportál elemzésében kiemelte, amíg 2020-ban a nyár kezdetén szigorú szabályozások, lezárások voltak érvényben, számos gazdasági szereplő pedig bizonytalanul várt, jegelve a munkaerő-felvételt, addig idén a második negyedévre stabilizálódott a helyzet: a tavalyi azonos időszakihoz képest csaknem két és félszeres növekedést tapasztaltak a hirdetések számában.

Az új hirdetések száma Borsod-Abaúj-Zemplén, Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron, Fejér és Veszprém megyében a legkiugróbb. Ezeknél a térségeknél a legmarkánsabb emelkedést ugyanazokban a kategóriákban figyelték meg: a fizikai, segéd- és betanított munkáknál csaknem háromszoros növekedést mértek az előző év azonos időszakához képest, a gyártás, termelés kategóriában megduplázódott a feladott hirdetések száma és a szakmunkásoknak szóló új pozíciók is majdnem megkétszereződtek.