A hétvégén rendezi meg II. Strandkézilabda Tornáját, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kézilabdaszövetség, a Selyemréti Strandfürdőben.

Szombaton tizenhét, vasárnap tizenöt mérkőzésen versenyeznek ifjúsági, serdülő és utánpótlás korosztályú játékosok. A rendezvényre összesen tizenöt csapat nevezett.

A versenyek mindkét napon délelőtt kilenc órakor kezdődnek, az eredményhirdetés pedig, az időjárástól függetlenül, vasárnap déltán 16:40-kor lesz.

A 27 x 12 méteres homokos pályán, egyszerre négy-négy játékos tartózkodhat, ahol folyamatosan zajlanak majd a mérkőzések.

Az immár hagyományos strandkézilabda torna miatt fürdővendégek a sportpályákat korlátozottan használhatják, minden további szolgáltatás zavartalanul működik majd, a megszokott nyitvatartási időben.