Ünnepélyes megnyitó

Hétfőn késő délután ünnepélyes keretek között megnyitották a 3D Íjász Világ- és Európa Bajnokságot. A megnyitó felvonulással kezdődött, ahol az összes ország íjászai egymás után vonultak fel a Béla térre, hogy ott meghallgassák Gyurkovics János Szekszárd város alpolgármesterének és Vánky Sebastian a Magyar Íjász Szövetség elnökének nyitó beszédét, köszöntőjét. A zenés programok mellett borkóstolóval és pogácsával is kedveskedtek az íjászoknak.

Megkezdődött a verseny

A mai napon reggel már megkezdődött a nyílzápor. Repülőrajtos indulással kezdték meg a versenyzést az íjászok a sárga, narancs, piros és zöld pályán. A verseny előtt a belövő pályán gyakorolhattak, ahol a sok felállított célpont közül bármire lőhettek.

Narancs pólósok a segítők

A segítők és rendezők mind narancs színű, STAFF feliratos pólókban vannak jelen a pályán. Ha valaki szeretne kilátogatni, tőlük lehet segítséget kérni.

További megpróbáltatások

Sötétvölgyben még 2 napig lesznek jelen az íjászok, utána áthelyezik székhelyüket a Sportcsarnokba. Pénteken csapatverseny, szombaton döntők és díjátadó lesz látogatható a helyszínen.

A versenynek tehát még nincs vége, szurkolj Te is a szekszárdi versenyzőknek!