A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen önbíráskodás bűntettének kísérlete miatt, aki az utcán kirángatott kocsijából egy férfit, megöléssel fenyegette, követelt egy 3 milliós tartozást.
A vádirat szerint a vádlott 2023 nyarán bízta meg a sértett férfit lakásfelújítási munkával, majd megkérte arra, hogy a felújítás alatt álló lakásban lévő ingóságokat, bútorokat szállítsa el, és őrizze a saját pincéjében.
A sértett így tett, de pincéjéből eltűntek később a tárgyak, és a vádlott felelősségre vonta. Ő azzal védekezett, hogy a rá bízott holmit ellopták.
A másik nem hagyta ennyiben: idén, július közepén este meglátta az autóval érkezett sértettet Kazincbarcikán egy vegyesbolt előtt, megállt mellette, kiszállt a kocsiból és felkiáltott: most elkapja, „megbeszélik a dolgokat”. A sértett távozni akart, beszállt az autójába, mire a vádlott kezével feszítette az ajtót, benyúlt az autóba, kivette az indítókulcsot és eldobta, majd felső testénél megragadva kihúzta a sértettet a járműből. Egyik kezével, nagy erővel szorította a torkát, míg másik kezével a fejét folyamatosan ütötte, követelte tőle a hárommillió forint összegű kár megfizetését. Fenyegette, hogy megöli, illetve feleségével együtt rájuk gyújtja a házukat. Az áldozat folyamatosan segítségért kiabált, végül lakossági bejelentésre érkeztek ki a rendőrök és intézkedtek a vádlottal szemben.
A férfi 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben tárgyalás mellőzésével büntetővégzésben felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott – tájékoztatott a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség.