Kezdőlap MISKOLC Miskolc - Sport

A Diósgyőr kölcsönvette az angol labdarúgó-élvonalban szereplő Brentford védőjét

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Miután nyáron sajnos meg kellett válniunk Stephen Bitoktól, elsődleges prioritássá vált a pótlása.

Valentino Adedokun Dublinban született nigériai szülők gyermekeként. Már 17 évesen debütált a Dundalk felnőtt csapatában, és nem sokkal 18. születésnapja után az  Európa Konferencia Liga selejtezőjében is pályára lépett. Ezeket a teljesítményeit követően az angol Brentford FC akadémiája igazolta le, ahol folytatta fejlődését.

Az előző szezonban már az első csapat keretének része volt, és bár többször is helyet kapott a Premier League mérkőzések kispadján, a bemutatkozása még várat magára. Ugyanakkor a Brentford B-csapatában alapemberré vált, olyannyira, hogy a múlt idényben már ő viselte a csapatkapitányi karszalagot – emelte ki a honlap.

A dvtk.eu oldalon közzétett beszámoló szerint a 21 esztendős baloldali védő ebben az idényben kölcsönben futballozik a csapatnál.

Adedokun kiemelte: korábban csak a nemzetközi kupákban látott magyar együtteseket, ezek jó benyomást tettek rá, az OTP Bank Ligát versenyképes bajnokságnak tartja, és bízik benne, hogy a karrierje szempontjából hasznosan telik a diósgyőri év.

 

(Nyitókép: dvtk.eu)