Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az országon belüli, karácsonyi időszakra szóló, december 19-ig beérkezett foglalások száma harminc százalékkal nőtt az előző évhez képest a szallas.hu szállásfoglaló portál adatai szerint.

Egy fő egyetlen éjszakájának átlagára tizenhatezer forint, amely 23,5 százalékkal több, mint tavaly és majd ötven százalékkal drágább, mint 2019-ben.

Eger, Miskolc, Szilvásvárad, Parádfürdő, Egerszalók és Miskolctapolca számít a legkeresettebb.

A közlemény szerint a karácsonyt otthonuktól távol töltők fele wellness-szálláshelyet választott. A legtöbben hotelbe, a pihenni vágyók húsz százaléka apartmanba, a többiek vendégházba és panzióba foglaltak szállást.

A legnagyobb hazai turisztikai régiók közül karácsonykor Észak-Magyarország (20,55 százalék), a Balaton (15,46 százalék), és a Dél-Alföld (13,95 százalék) részesül legnagyobb arányban a foglalásokból.

Az új év első két hónapja is bizakodásra ad okot az adatok alapján, már most kétszer annyi foglalás áll bent, mint tavaly ilyenkor, 2019-hez viszonyítva pedig csaknem 10 százalékkal nőtt az előfoglalási arány – közölték.