Kezdőlap MISKOLC Miskolc - Gazdaság

A Miskolci Beszállítói Program elindításával segíti a város a vállalkozásokat

Veres Pál, Miskolc polgármestere Nagy-Miskolc Programjában az egyik legfontosabb elemként fogalmazta meg egy olyan átlátható és mindenki számára elérhető rendszer létrehozását, melynek célja, hogy a vállalkozások részt vehessenek a várost érintő munkálatokban, beruházásokban, az egyenlőség és a versenyképesség szabályainak szem előtt tartásával.

Miskolc fejlődésében és működésében jelentős szerepe van a vállalkozóknak, cégeknek, vállalatoknak, hiszen tevékenységük sokrétűségével nem csupán munkahelyeket teremtenek az itt élők számára, hanem munkájukkal segítik azt, hogy Miskolc gyarapodhasson és fejlődhessen.

Ezt a célt szolgálja a most induló Miskolci Beszállítói Program, ahol a gazdaság szereplői egy online felületen ingyenesen regisztrálhatnak, ezt követően pedig lehetőséget kapnak arra, hogy tevékenységi körükhöz kapcsolódó beruházás, beszerzés esetén a Miskolc Holding cégcsoport valamennyi tagvállalatától ajánlattétellel keressék meg őket.

Veres Pál a programról tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy a városvezetés számára kiemelten fontos a városháza és a város átlátható, transzparens működése, és az is, hogy amennyire csak lehet, bevonják Miskolc életébe és a döntéshozatali folyamatokba a helyi lakosságot, az itt működő vállalkozásokat és civil szervezeteket. Ezt szolgálja a „nyitott városháza” elve, a „Tervezzük együtt Miskolcot!” kezdeményezés, illetve a Budapest után az országban másodszor Miskolcon megtartott közösségi gyűlés is. A beszállítói program egyik központi célkitűzése pedig az, hogy egyenlő feltételek biztosítása mellett transzparensen építsen ki kapcsolatokat és működjön együtt minél nagyobb mértékben az erre nyitott vállalkozásokkal, ezzel egyszersmind helyzetbe is hozva őket.

Dukai Zoltán, a Miskolc Holding Zrt. vezérigazgatója szerint a cégcsoport beszerzési igénye megközelíti a nyolcezret, annak érdekében pedig, hogy ez a kör tovább bővülhessen, a Miskolc Holding informatikai részlege egy könnyen átlátható és kezelhető felületet dolgozott ki az újonnan regisztrálók számára, amelyen keresztül a rendszerben jegyzett társaságok tevékenységükkel kapcsolatban ajánlatkérést kaphatnak a cégcsoport valamennyi tagvállalatától. A regisztráció ingyenes, de feltételekhez kötött, az egyik feltétel pedig épp az átláthatóság.

Már megkezdődött egy január végéig tartó előregisztrációs időszak az oldalon, ahova bármely vállalkozás regisztrálhat, a Miskolc Holding 3500 partnere pedig levélben kap értesítést, hogy csatlakozzon ehhez a rendszerhez is.

A Miskolci Beszállítói Programra a www.miskolcibeszallitok.hu internetes oldalon regisztrálhatnak a vállalkozók, cégek, vállalatok.