Nehéz körülmények között is valódi sikereket tudhat maga mögött a Miskolci Szimfonikus Zenekar

Bár hivatalosan még csak ma nyitottak évadot, de már több koncerten túl vannak. Július elején Németországban adtak 3 sikeres operaestet, majd augusztus elején Olaszországban muzsikáltak. Hazaérkezésük után pedig Emődön adtak filmzenés koncertet. A bérletértékesítésük jól alakult, annak ellenére is, hogy a járványhelyzet teljesen átalakította a vásárlási szokásokat, s sokan inkább jegyeket váltanak, s azt is az utolsó pillanatban.

A bérletes koncertek indulása előtt még ezen a hétvégén láthatjuk őket Edelényben, Borsiban és a Szinva Örökség Napokon. Szeptember elején szintén a Szinva teraszon adnak ízelítő koncertet az évaduk programjából.