Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Megpróbálta kipréselni magát egy zárt pénztárnál, fellökte az eladót, elesett, sikerült felállnia, de újból elcsúszott, majd feladta a próbálkozást az a férfi, akit így a rendőrök még a helyszínen elfogtak.

Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 19 éves helyi férfival szemben.

A police.hu információi szerint a gyanúsított november 18-án egy miskolci üzletből két üveg konyakot próbált ellopni. Az elkövető a bolt egyik zárt kasszájánál próbálta kipréselni magát és fizetés nélkül távozni. Egy pénztárosnő észlelte ezt és útját akarta állni a férfinak, aki úgy próbált menekülni, hogy nekifutott az alkalmazottnak. Az ütközés következtében mindketten a földre zuhantak, ráadásul az elkövető az eltulajdonítani kívánt italokat is elejtette. A férfi felállt és újra menekülni próbált, amikor az eladóval együtt újra elestek, majd ezek után inkább már felhagyott az ellenállással.

A bejelentést követően a kiérkező járőrök a férfit az üzletben elfogták, majd a kapitányságra előállították és őrizetbe vették.