A Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetsége és Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata közös szervezésében valósul meg 2023. május 21-én (vasárnap) 9.00-17.00 óra között az országos szintű Futókörök Napja, amely idén 25 helyszínen zajlik.

A sportverseny célja, hogy az eseményre regisztrálók minél több kilométert megtegyenek bármilyen segédeszköz igénybevétele nélkül, jellemzően futva vagy gyalogolva a verseny útvonalát jelentő, az Országos Futópálya-építési Program során megépült rekortán borítású futókörön.

A helyszín egyben az Ötpróba szabadidősport-eseménysorozat pontszerző állomása is.

A sportverseny ingyenes, azon bárki részt vehet. A versenyre kizárólag helyszíni nevezés lehetséges. Egy nevező bármennyit futhat vagy gyalogolhat, többször is visszatérhet a nap folyamán. A verseny napján a rajt előtt egy órával, 8.00 órakor nyit ki a versenyközpont a futópálya rajt-cél zónájában, ahol a helyszíni nevezés lebonyolítása, illetve a karpántok kiosztása zajlik.

Az induláshoz szükséges kauciós díjjal támogasd Te is a Miskolci Állategészségügyi Telep gazdátlan kutyáit és cicát, és segíts, hogy a rácsok mögül ők is végre szerető gazdira és igazi otthonra találhassanak!

A nevezés során az alábbi személyes adatok megadása szüksége: név, születési év, e-mail cím, Ötpróba-azonosítószám (amennyiben a nevező rendelkezik vele – opcionális). Egyszerre legfeljebb 100 futó tartózkodhat a futókörön, ezért a szervezők 100 db időmérő chippel felszerelt karpántot tudnak biztosítani. A karpánt átvétele 1.000.-Ft kaució ellenében történik, amelyet a karpánt leadásakor a szervezők visszaadnak vagy karitatív célra is fel lehet ajánlani az összeget a Miskolci Második Esély Állatvédő Alapítvány részére.

Helyszínenként a három legtöbbet futó résztvevő 25.000.-Ft, 15.000.-Ft és 10.000.-Ft-os sporteszköz vásárlási utalványban részesül.