Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Most, hogy már a kávézókban is megjelent a pumpkin spice latte, a piacon pedig ott vigyorog ránk a sokféle csodás tök, itt az ideje, hogy megismerkedjünk a sütőtökös pitével, és egyúttal megtudjuk, hogy mi az a pumpkin spice. Oké, sütőtök fűszerkeverék, de miből áll?

Nos, aki úgy véli, hogy a pumpkin spice erősen hasonlít a mi mézeskalács fűszerünkre, az egyáltalán nem áll távol a valóságtól, ám a tökfűszer messze nem annyira összetett. Van benne, soroljuk: fahéj, gyömbér, szegfűszeg, szerecsendió, kardamom és citromhéj, nagyjából ennyi, és tényleg finom lesz tőle a latte, meg a pite is. Érdemes beszerezni egy zacskó kardamom magot, rengeteg ételbe jó, és borzasztó sokáig elég egy kis csomaggal.
A sütőtökös pitét úgy kell elkezdeni, hogy megsütjük a tököt, és kikanalazzuk a tökpürét a héjából. Két csészényire lesz szükségünk egy pitéhez, ami nagyjából egy fél tök. A másik fele fóliával letakarva jó ideig eltartható a hűtőszekrényben, valamikor később pedig készíthetsz belőle például sütőtökkrémlevest.

Ez egyébként egy annyira nélkülözhetetlen alapsüti Amerikában, hogy a boltban kapható kész pitetészta, úgy, mint nálunk a piskótalap. Az eredeti, amerikai receptekben ezért csak a töltelék elkészítését adják meg, amit bolti tésztába egyengetnek. Nem kell megijedni, mi a biztonság kedvéért leírjuk a tészta elkészítésének a módját is, nem egy ördöngösség, bárki képes összerakni.

SÜTŐTÖKÖS PITE
Hozzávalók 8 adaghoz:
•    A tésztához 25 dkg  liszt
•    5 dkg cukor
•    1 csipet só
•    12,5 dkg hideg vaj kockázva
•    1 darab tojás
•    1 opcionáls kevés tej vagy tejföl
•    A töltelékhez 50 dkg  sütőtök
•    2,5 dl tejszín
•    2,5 dl tej
•    15 dkg cukor
•    2 darab tojás
•    negyed tk fahéj
•    negyed tk szegfűszeg
•    negyed tk szerecsendió
•    negyed tk kardamom
•    negyed tk citromhéj
•    1 csipet só
o    Előkészítési idő: 20 perc
o    Elkészítési idő: 1 óra

Elkészítés:
Berakjuk a sütőbe a tököt, 190 fokon kb. fél-egy órát sül, sütőtől függően. Akkor jó, amikor pépes.

Közben elkészítjük a tésztát: a lisztet, a cukrot és a sót összekeverjük egy tálban, majd összemorzsoljuk a hideg vajjal.

Ez után hozzáadjuk a tojást, és kevés hideg tejet vagy tejfölt is teszünk hozzá, hogy összeálljon. Nem kell túlkészíteni, lényeg, hogy ne essen szét. Fóliába csomagolva betesszük a hűtőbe.

Amikor már majdnem kész a tök, kivesszük a tésztát a hűtőből, piteforma méretűre nyújtjuk, majd belefektetjük a formába. Jól belenyomkodjuk, a szélét levágjuk, középen pedig megszurkáljuk. Betesszük a sütőbe a tök helyett.

Kimérjük, és kávédarálóban vagy mozsárban porrá zúzzuk a fűszereket.

A tököt egy tálba kanalazzuk. Hozzáadjuk a tejszínt és a tejet, a cukrot, a fűszereket, és botmixerrel pépesítjük. Hozzákeverjük a tojásokat is.

Amikor a tészta kisült (15-20 perc kell neki), kivesszük a sütőből, és hagyjuk kihűlni.

Amikor kihűlt, beletöltjük a tésztába a tökös keveréket, visszatoljuk a sütőbe, és addig sütjük, amíg meg nem szilárdul a töltelék.

Szeletelés előtt hagyjuk kihűlni.