Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Gazdaság

A Ryanair nem zárja be a budapesti bázist, de csökkenti a járatokat

A járatok csökkentését Michael O’Leary, az ír légitársaság vezére jelentette be budapesti sajtótájékoztatóján.

A vezérigazgató és a magyar kormány között eldurvult a helyzet az utóbbi időben az extraprofitadó miatt. A vita tárgya az volt, hogy a társaság áthárította az extra adót az utasokra, ezért fogyasztóvédelmi eljárás indult a cég ellen, mely 300 millió forintos bírságot eredményezett. A fapados légitársaság nem hajlandó kifizetni ezt az összeget, és fellebbeznek a bírósági döntés ellen. A Ryanair arra hivatkozva jelentette be az útvonalak törlését, hogy az extraprofitadó mellett nem éri meg fenntartani ezeket.

8 járatot teljesen bezárnak, 7 útvonalon pedig csökkentik a járatszámokat.

Magyarországon 53-ról 45-re csökken a Ryanair járatainak száma. A vezérigazgató közölte, hogy 4,5 millió utast szállítottak évente, a várakozások szerint ez négymillió alá esik az útvonalak törlésével.

Az ír fapados légitársaság augusztusban  rekordszámú, majdnem 17 millió utast szállított.