Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az 1990-es években alakult német elektronikus zene képviselője, a Scooter nevéhez számos sláger fűződik, mint például a Hyper Hyper, a Fire, a How Much Is The Fish?, a Maria, a The Logical Song vagy a One. Az együttest, mely trió formációban működik, időközönként stílusváltások és tagcserék jellemezték, az állandóságot a hidrogénszőke hajáról ismert frontember, H. P.  Baxxter képviseli.

Bár a 60 éves férfi korábban úgy nyilatkozott, hogy a két sikertelen házasságát követően többet nem nősül meg, pénteken (júni.7.) egy polgári ceremónia keretében mégis feleségül vette fiatal szerelmét, a 22 éves Sara Bakhsk-ot. A német Gala oldaláról azt is megtudhattuk, hogy a szerelmesek Sylt-en, Németország legnagyobb északi-tengeri szigetén, Keitum nevű kis településen 12 órakor fogadtak örök hűséget egymásnak. Az énekes az örömhírt egy kép és egy rövid, Just Married bejegyzéssel az Instagram oldalán osztotta meg az érdeklődőkkel. A nagy templomi eskövőre szintén a szigeten került sor másnap, június 8-án (szombaton) 15 órakor. A sziget mindkettőjük szívéhez közel áll, innen posztolták először nyilvánosan is a szerelmüket a tavalyi év során. 

A pár megismerkedésük óta sok időt tölt együtt, Sara amikor csak teheti a koncertekre is elkíséri az énekest. Baxxter elmondása szerint csak a test öregszik, a lélek nem, így nem számít a köztük lévő korkülönbség.