Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A legjobb mozifilm díját a San Diegó-i Nemzetközi Gyerekfilm Fesztiválon az Egyesült Államokban Az El a kezekkel a Papámtól! című film nyerte. A 2021-es alkotás főszerepiben: Marczinka Bori, Csobot Adél, Bokor Barna, Elek Ferenc, Gubás Gabi és Járai Máté. A szakma szerint ez a film hosszú idők óta az egyetlen mese a hazai filmpiacon. Tavalyi megjelenése óta számos fesztiválra kap meghívást, mind a napig.  

A díjat a szakma adta

A versenyprogramban 17 mozifilm indult, Puerto Ricótól Tajvanig. 

"Öröm látni, hány fesztivál válogatta be a versenyprogramjába a filmünket! Két hét múlva, ha minden igaz, én is ott leszek egy finnországi fesztiválon, ami a következő megmérettetés. Azok után, hogy mennyire szerette itthon a közönség, elmondhatatlanul jólesik, hogy ezeken a szakmai fórumokon is elismerik. Sokat jelent ez az egész alkotócsapat számára, mindannyian nagyon nagy szeretettel készítettük ezt a filmet, talán ez is érződik rajta

– fogalmazott Dobó Kata, a film rendezője. 

A közkedvelt  zenés, családi filmet több mint 100 fős alkotógárda készítette. A Dobó Kata és Gulyás Buda rendezésében készült film producere a Helmeczy Dorottya–Kálomista Gábor-producerpáros volt.

(fotó:divany.hu)