Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Mi már megszoktuk Mátyást, Istvánt és Deák Ferencet, viszont más nemzetek bankóit is megvizsgáltuk. Világhírű arcok néznek vissza a bankjegyekről, ezért szemléztünk kicsit.

Argentína: Eva Perón

María Eva Duarte de Perón, Juan Domingo Perón argentin elnök második felesége és politikai hátországa rajongott nőalak volt a kor Argentínájában. Valójában ő volt az, aki az országot irányította. 32 éves volt, mikor méhnyakrákot diagnosztizáltak nála, egy éven belül el is vitte a betegség az okos, fiatal és gyönyörű nőt. 2012 óta gyártják a 100 peso értékű banküt, melynek előlapján látható az egykori first lady.

India: Mahatma Gandhi

Az indiai függetlenségi mozgalom vezéralakja egyszerre volt politikai, spirituális vezető, nagy gondolkodó és a béke nagykövete. Mindennél erősebb fegyvert használt az elnyomás ellen, ez pedig az erőszakmentesség, saját személyisége, a békés ellenállás voltak. A személyes példaadás, önmegtartóztatás és megtisztulás eszközeiben hitt. 1948 januárjában egy szélsőséges hindu nacionalista Új-Delhiben meggyilkolta, vagyis nem britek vagy muszlimok okozták halálát, hanem saját honfitársa. Az összes indiai rúpián az ő arcképe látható.

Szerbia: Nikola Tesla

Zseniális feltaláló, látnok, fizikus, gépészmérnök, filozófus, egyszóval egy igazi polihisztor volt Tesla, a századforduló egyik legmisztikusabb figurája. Állította, az ő agya csak egy membrán, ami felfogja a kozmoszból érkező gondolatokat, melyeket papírra vet és aztán összerak. Olyan találmányokat köszönhetünk neki, mint a távirányító, a váltóáram, a repülőgépek gelyből indulásának elve vagy a Niagara vízesés vízerőműve. Hitte, hogy egyszer a világ különböző részein élő emberek majd valamiképpen összekapcsolódnak a jövőben. A szerb 100 dínároson jelenik meg arcképe.

 

Mexikó: Frida Kahlo és Diego Rivera

Frida Kahlo kétségtelenül a 20. század egyik legemblematikusabb nőalakja volt, a festőnő Mexikó szimbólumává vált. Szerelme a szintén művész Diego Riverával egyszerre volt destruktív és ábrándos, építő és szörnyen pusztító. 20 év volt közöttük, a gyermekkori balesetének következtében erős fizikai fájdalmakkal élő Frida rajongással imádta a karizmatikus, nagytermészetű festőt, a vele való kapcsolata mellett gyermektelensége és testi szenvedései is inspirálták. Mindketten a mexikói 500 peso bankjegyen jelennek meg.

Svédország: Greta Garbo

Greta Garbo, vagyis Greta Lovisa Gustafsson személyiségét szinte képtelen volt megfejteni a világ. A Garbo művésznevet állítólag Bethlen gábor erdélyi fejedelem után kapta, az oly sokat záró felsőruházat pedig róla lett elnevezve. Titokzatos, melankolikus és hűvös filmszár volt, aki éppen elérhetetlensége és kibogozhatatlansága miatt volt oly vonzó. Sok pletyka keringett róla, hogy nem hiába játszotta a vásznon Mata Harit, maga is kém volt. A csúcson hagyta abba, 36 évesen vonult vissza. A svéd 100 koronásról mereng gyönyörű szemeivel.