Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Gazdaság

Árat emel a DIGI

Az új tarifák júliustól élnek, és mintegy 12 százalékos többletkiadást jelentenek majd az ügyfeleknek. 

Drágább lesz az összes (nevében) új tévés díjcsomag, az internetelérés, valamint a mobilszolgáltatás – szúrta ki a változtatásokat HWSW. Aki csak ez utóbbira fizet elő az új tulajdonoshoz került távközlési cégnél, annak az eddigi 1500 helyett 1600 forintot lesz a havidíja. Háromszáz forinttal (1000-ről 1300-ra) emelkedik a tarifa azoknál, akik más DIGI szolgáltatások mellé igényelték a mobilt, de emelkedik a társelőfizetés ára is. Jó hír viszont, hogy nem kell többet fizetni a percekért, az SMS-ekért, illetve nem változott a díjcsomagokba foglalt szolgáltatások ára sem.

A lakossági vezetékes szolgáltatások esetében tartalmi változás egyelőre nem lesz, az ár azonban itt is emelkedik, mégpedig különböző mértékben. Egy olyan előfizetőnél például, aki a tévé-, az internet-, illetve a telefonszolgáltatást egy csomagban veszi igénybe a DIGI-nél, tartalomtól függően 400-900 forinttal lesz magasabb a számla, ami 7-15 százalék közötti emelkedést jelent.

Az áremelkedések azokat a mobilszolgáltatásra előfizetőket érinti a leginkább, akik határozatlan idejű szerződést kötöttek, hiszen esetükben az új havi díjak automatikusan alkalmazhatóak.

A variációknak és lehetőségeknek persze se szeri, se száma. Akinek van kedve átböngészni az általános szerződési feltételeket, ITT megteheti