Nem minden volt igaz a történelemben, amit tudni véltünk. A szakértők már rengeteg történelmi eseményről megállapították, hogy az egyáltalán nem úgy történt, ahogy tanultuk, ám olyan terület is van, amelynek megtörténésére bizonyítékokat találtak. Egy ilyen dolgot vizsgálnak mmost. Jelenleg a hun-magyar őstörténetben várnak áttörést.

– Meg kell változtatni azt a régi nézetet, miszerint a hunok tisztán mongolidok voltak, ezért a Kárpát-medencében talált europid leletek közül nem egyet tévesen nem hunnak, hanem germánnak vagy szarmatának azonosítottak – nyilatkozta Obrusánszky Borbála történész, az ulánbátori magyar nagykövetség vezetője.

Azt mondja, a hunoktól való származás tudata nem kérdés, hanem tény volt a középkorban. A történelmi forrásokon kívül régészeti leletek, antropológiai vizsgálatok is az ázsiai és az európai hunok, illetve a magyarok közti rokonságot mutatták ki. A legfrissebb tudományág, az archaeogenetika pedig konkrét bizonyítékokkal szolgál erre.

A sokoldalú bizonyítékok ellenére máig sokan tiltakoznak a hun–magyar rokonság ellen, amelynek okai nem igazán érthetők.

A hunokról szóló kínai források is óriási segítséget jelentenek a kutatók számára.

Ezeket azonban magyar szempontból kell feldolgozni, a mi krónikáinkkal és hagyományainkkal összevetni. Megdöbbentő, hogy mennyi egyezés található a hun és a magyar hagyomány között.

– Jelenleg a Magyarságkutató Intézet végez intenzív kutatást a hunok eredetével kapcsolatban. Remélem, hogy az ő tevékenységük révén tisztázható lesz néhány, mai napig vitatott téma, így a hunok eredete, valamint a vándorlásuk és a magyarokkal való rokoni kapcsolat. Összefoglalva elmondhatom, hogy valami pozitív változás elindult, de még hosszú út vezet odáig, hogy a régi, mára megdőlt elméleteket átértelmezze a szakma. – nyilatkozott Obrusánszky Borbála.  

Kép: naphun.blogspot.com