Halálos gázolás bódult állapotban – vádlottak padjára ül a sofőr
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt a két fiatal férfi ellen, halált okozó bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntette, és segítségnyújtás elmulasztása miatt. A vádirat szerint 2021. szeptemberében, a délelőtti órákban a 27 éves férfi Miskolc külterületén...
Mennyi? 30! Pont ennyi az új 20 az ingatlanpiacon
Ha valaki ingatlanvásárlásra adja a fejét a közeljövőben 20 helyett, minimum 30 millió forintos képzeletbeli határral érdemes számolnia. A Duna House szakértői kiszámolták, hogy vajon mi kapható ma 30 millió forintért az ingatlanpiacon. Míg 2019-ben...
Baleset a 37-es főuton
Egy kisteherautó személygépkocsival ütközött Sátoraljaújhely határában. A balesethez a Sátoraljaújhelyi hivatásos tűzoltók érkeztek ki - közölte a megyei katasztrófavédelem. Az egységek áramtalanították a járműveket. Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozás volt a helyszínelés ideje alatt.
Egy szemtanú értesítette a rendőröket, hogy egy nő beugrott a Bodrogba
Egy férfi szeptember 23-án 10 óra 26 perckor telefonált a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenységi-irányítási Központjába, hogy látta, amint egy nő beugrott a Bodrog folyóba. A Sárospataki Rendőrkapitányság munkatársai 10 óra 29 perckor a helyszínre érkeztek...
Jogsi nélkül, kamu rendszámmal bukott le egy férfi az M3-ason
A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság munkatársai szeptember 25-én 10 óra körül az M3-as autópálya Geleji pihenőjénél ellenőriztek egy személygépkocsit, illetve annak sofőrjét. A rendőrök lekérdezték a vezető adatait. Kiderült, hogy az 50 éves férfit korábban a hatóság...
Csodálatos történetekkel mutatják be városunkat az itt élő ukrán gyerekeknek
A gyermekek megismerkedhetnek többek között Mancs kutya történetével, a miskolci kocsonya legendájával, és egyéb csodálatos és igaz miskolci mesével. Szeptember 27-én, a Turizmus Világnapján ingyenes tematikus orosz nyelvű városnézést tartanak itt élő ukrán gyerekek számára....
Győzelmet arattak a miskolci kosaras lányok Szigetszentmiklóson
A Tippmix Női Kosárlabda NB I. A-csoportjának 1. fordulójában a BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós otthonában lépett pályára a DVTK HUN-Therm együttese. Az első negyed ugyan még kiegyenlített játékot hozott, de aztán folyamatosan elhúztak ellenfelüktől a piros-fehérek,...
Budapesten fogták el azt a férfit, aki elkábított és kirabolt egy tiszatarjáni idős nőt
A Miskolci Törvényszék közleménye szerint a gyanúsított és a sértett a neten ismerkedtek meg. A találkán (2022. szeptember 21-én) a férfi meglátogatta a nála majdnem húsz évvel idősebb nőt tiszatarjáni otthonában. A beszélgetés során bizalmába...
A hétvégén nem sikerült a pontszerzés a Jegesmedvéknek
Az Erste Liga szombati játéknapján a Miskolci Jégcsarnokban kapott ki a hazai csapat. A gyergyói hokisokat fogadta a DVTK Jegesmedvék szeptember 24-én. A mérkőzés feléig szoros volt a csata, azonban a harmadik játékrészben három gyors...
Két idős asszony tévedt el a Bükkben
A 66 és 77 éves nő egy kis idő után úgy döntött, hogy 2 különböző útvonalon folytatják a túrát, ez alaposan megnehezíthette a keresők dolgát. A rendőrök aztán éjféltájt találták meg őket, erdészek segítségével. A...
NEKED AJÁNLJUK
Változékony, koranyárias – ezvjellemzi a pünkösdi hétvége időjárását
Folytatódik a változékony, koranyári idő. Kezdetben a középső, majd a keleti országrészben lehetnek futó záporok, a Dél-Alföldön zivatarok. A szél megélénkül, időnként megerősödik. Napközben 22, 29;...