Lezárult Miskolctapolca turisztikai fejlesztése
Miskolc változatos turisztikai kínálatának - a történelmi belváros, az Avas, Diósgyőr és környéke valamint Lillafüred mellett - Miskolctapolca és az ahhoz kapcsolódó attrakciók már hosszú ideje hangsúlyos elemei. A városrész már a 13. századtól jelentős...
Jön a 13. Mercedes Rotary Mikulás futás – interjú
Hanganyag
Csrefkó JuditSzerző:Csrefkó Judit
December 6-án rendezik meg Miskolc belvárosában a 13. Mercedes Rotary Mikulás futás elnevezésű eseményt. Az esemény során a helyi középiskolák csapati mérhetik össze erejüket és gyorsaságukat. Ennek kapcsán beszélgetett Kovács Attila főszervezővel Kis Gábor, a Rádió...
Folyamatos a síkosság-mentesítés az utakon
A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. munkatársai öt hótoló-sószóró géppel járták a város fő -és mellékutcáit. A Városgazda szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményéből kiderül, hogy az éjszakai órákban összesen hetven tonna sót szórtak ki. Reggel tovább folytatódott a...
Legtöbbször árokba csúszott, elakadt járműveket kellett menteni
Egyes helyeken pedig a kidőlt fák, leszakadt ágak okoztak forgalmi akadályt a csütörtöki havazás és ónos eső következtében. A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) péntek reggeli tájékoztatása szerint több mint száz helyen kellett beavatkozniuk a...
Már megvásárolhatók a jövő évi autópálya-matricák
Az autópálya-matricák ára átlagosan 18 százalékkal emelkedik. Jövőre 230 kilométerrel több gyorsforgalmi útszakasz válhat fizetőssé - közölte az autopalyamatrica.hu. A honlap adatai szerint a vármegyei matricák népszerűsége ugrásszerűen megnőtt, amely leginkább annak köszönhető, hogy a...
Folyamatos a vaddisznóállomány gyérítése
Folyamatos ládacsapdázással, szükség esetén pedig fegyverhasználattal gondoskodnak a megbízott vadásztársaságok a vaddisznóállomány gyérítéséről. A belterületi állomány szabályozása érdekében Miskolc három vadásztársasággal működik együtt, amelynek szakemberei szükség esetén pedig intézkednek. Vaddisznó, vagy az állat által okozott kár észlelése esetén az állampolgárok...
Itthon kell győznie a MEAFC röplabda csapatának
Bagó László együttese a 11. helyén álló TFSE-t fogadja pénteken. A MEAFC-Peka Bau továbbra is a legjobb nyolcba igyekszik így nem is lehet kérdés, hogy ezen a találkozón csakis a győzelem az elfogadható eredmény. Egy olyan...
Decemberben állami kézbe kerül a miskolci víziközmű szolgáltatás
Továbbra is garantálják a miskolci vízszolgáltatás fenntartható működését, a munkavállalók foglalkoztatását és a miskolciak bükki forrásból származó ívóvízzel való ellátását. A kormányzat kezdeményezésére a tavalyi évben kellett dönteniük az önkormányzatoknak arról, hogy átadják-e a víziközmű...
Ónos eső érkezik a havazás után
A legtöbb ónos csapadékra a Dunakanyar, Nógrád és a Mátra térségében kell számítani - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat. Délnyugat felől egyre több felé várható csapadék, az ország nagyobb részén esőre lehet számítani, de délelőtt a...
Sok munkát adott a tűzoltóknak az első nagy havazás
Az utóbbi napokban a műszaki mentések adták a legtöbb munkát a tűzoltóknak. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közleménye szerint az egységeket főként elakadt járművek miatt riasztották, összesen huszonegyszer kellett beavatkozniuk. A sátoraljaújhelyi tűzoltók hat busz továbbhaladásában nyújtottak segítséget,...
NEKED AJÁNLJUK
Szebb, mint valaha! Felújították a gyalui várkastélyt
Pénteken adták át a felújított gyalui várkastélyt, mely az Erdélyi Hagyományok Alapítvány irányítása alatt kulturális központként működik. Múlt és jelen A Kolozsvártól húsz kilométerre található négy...