Kezdőlap Uncategorized

Ázsiai jelenlét a Cinefesten

Újdonság a Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál történetében, hogy sokkal erősebb lett az ázsiai jelenlét: érkezett versenyfilm Kínából (A boldogtalanság művészete), Dél-Koreából (a legfontosabb koreai rendező Chang-dong Lee Cannes-ban debütáló filmje a Gyújtogatók) és Japánból is (Nyolcéves jegyesség a veterán Takahisha Zezétől).

Murakami Haruki Gyújtogató című művét a koreai rendezőóriás Lee Chang-Dong álmodta vászonra lélegzetelállító mesterművében: a Gyújtogatók először a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában szerepelt, ahol megőrült érte a kritika. Dzsongszu, az alkalmi kihordófiú és Hemi, a csillagszemű bombázó gyerekkoruk óta először újra találkoznak. Mi több, Hemi a cicáját is a fiúra bízza, amíg ő Afrikába utazik. Ám Hemi egy titokzatos és dúsgazdag fiúval, Bennel tér onnan haza és egy furcsa szerelni háromszög veszi kezdetét. Ben egy görbe estén bevallja, mi a titkos kedvtelése.
Gyújtogatókat három időpontban is megnézhetjük: 2018. szeptember 16-án, vasárnap 21:00-kor a Pressburger teremben, majd kedden (09.18.) 22:00-kor az Uránia teremben, végül pedig szeptember 22-én, szombaton 21:00-kor a Zukor teremben.

A japánok hagyományosan szeretnek jókat sírni egy filmen és ezt semmi nem garantálja jobban, mint amikor a fiatal hősnő hosszasan, romantikus körülmények közt haldoklik. Pontosan ezt kínálja a Zeze Takahisa filmje, a Nyolcéves jegyesség, amelyben egy fiatal nő az agyvelőgyulladás egy ritka formája miatt kómába esik három hónappal az esküvője előtt. A film alapjául szolgáló történet igazi YouTube szenzációként kezdte, majd sikeres regény készült belőle.
Nyolcéves jegyesség a első vetítése 2018. szeptember 21-én, pénteken 19:00 órakor lesz a Pressburger teremben. Ha lemaradnánk róla, 2018. szeptember 22-én, szombaton 21:00-kor pótolhatjuk az Uránia teremben.

A boldogtalanság művészete egyfajta portréfilm anyáról és lányáról, akik Peking egyik hutongjában élnek. A nagyvárosi életet új szemszögből bemutató filmben az özvegy anya és lánya közötti gyűlöletet, irtózást, dühöt és kétségbeesést végül elfogadó szeretet váltja fel. A rendező, Yang Mingming csodálatos érzékkel és érzékenységgel közelít a női kapcsolatok témájához.
A film első vetítése 2018. szeptember 21-én, pénteken 16:00-kor lesz a Pressburger teremben, az ismétlés pedig másnap (09.22.) 13:00-kor az Uránia teremben.