Kezdőlap MISKOLC Miskolc - Kultúra

Csehov három agyonjátszott komédiája továbbgondolva

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Új darab született a Tudomány és Technika Háza (TTH) színpadára. Mészöly Anna, Rudolf Szonja, Fandl Ferenc és Harsányi Attila színművészek álmodták meg, amit május 18-án be is mutatnak. 

Még csak az olvasópróbák kezdődtek el, az ősbemutatóról sajtótájékoztatót tartottak a napokban. Az előadás mindazoknak szól, akik tartalmas és elgondolkodtató, mégis szórakoztató kulturális élményre vágynak – írták a Tudomány és Technika Háza Facebook oldalán. 

„Harsányi Attila művészeti vezetővel régóta beszélgetünk arról, hogy minőségi szintet akkor fogunk ugrani, hogy ha saját darabot állítunk színpadra. Ráadásul nem egy, hanem két darab lesz, de most azonban csak az elsőről beszélünk” – mondta Hajdú László a TTH Színpad alapítója. Hozzátette, a szereposztásból már látni lehet, hogy a bemutató előadáson sokat fog nevetni a közönség. 

Harsányi Attila felhívta a figyelmet arra is, hogy „az új” Csehov-darab nemcsak az első önálló bemutatója lesz a TTH Színpadának, hanem ősbemutató is, mert ez a darab ebben a formában soha nem létezett. A bemutatót Csehov egyfelvonásosaiból gyúrták egybe, egy új egésszé. Négy darabot vettek alapul az alkotók: A medve, Leánykérés, Jubileum és Nyári tragédia. 

A” Mindent egy lóra – Csehov továbbgondolva” című előadás különleges színházi élményt kínál a miskolci TTH-ban, a klasszikus orosz irodalom világa találkozik a modern színpadi megoldásokkal – olvasható a bejegyzésben. 

(Fotó: Facebook/ Tudomány és Technika Háza Miskolc)