Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Kedden elindult a három napos tartósélelmiszer-gyűjtés a Miskolci Egyetem és a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Szervezete közös szervezésében. Az Egyetemek Harca az Éhezés Ellen elnevezésű kampány során tartós élelmiszereket (olajat, tésztát, lisztet, konzerveket, rizst, édességet) várnak március 26-ig. 

Karácsony után az új év elején, tavasszal csökken az adakozási kedv, pedig ilyenkor is figyelni kell a rászorulókra. Közeleg a húsvét, amikor sok család asztalára nem jutnak finom falatok, de néha elegendő alapvető élelmiszer sem. Az Egyetemek Harca az Éhezés Ellen kampány 2013-ban indult és azóta – a koronavírus-járvány idejét leszámítva – minden évben megszervezik.

Nem csupán tartós élelmiszerekkel, pénzadománnyal is támogatható a kezdeményezés, amely sikeresnek tekinthető, hiszen külföldről is érkeznek felajánlások. 

Évente kétszer szerveznek tartósélelmiszer-gyűjtést a Miskolci Egyetemen, tavasszal és ősszel. Az őszi gyűjtés az élelmezési világnaphoz kapcsolódik – mondta Grubert Roland, a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Szervezetének igazgatója az a gyűjtés helyszínén tartott sajtótájékoztatón.

Hozzátette, hogy a beérkező adományokból várhatóan 200 rászoruló családnak tudnak segítséget nyújtani Miskolcon és a vármegyében még húsvét előtt. 

A gyűjtés egy nemzetközi kezdeményezéshez is kapcsolódik, amely az éhezés elleni harcot tűzte ki célul. Magyarországon egyedül a Miskolci Egyetem vesz részt ebben – hangsúlyozta Dennis Engel, a felsőoktatási intézményeket összefogó nemzetközi mozgalom (UFWH) helyi képviselője. 

Az adományozók az egyetem főbejáratánál és a rácsos büfénél adhatják le felajánlásaikat. A tartós élelmiszerek mellett a helyszíneken kihelyezett perselyekbe készpénzt tehetnek, illetve QR-kód beolvasásával online is támogatható a gyűjtés. 

(Fotók: Nagy-Hankó Krisztina)