Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A rendőrség rövid, hivatalos közleménye szerint április 15-én, szombaton 5 óra 50 perckor érkezett bejelentés a rendőrségre arról, hogy egy két éves gyermek életét vesztette.

Az eset körülményeit a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói büntetőeljárás keretein belül vizsgálják.

Az ügyről további információkat nem közöltek.

A Tények információi szerint szombat reggel 7 óra 15 perc környékén egy városi terepjáró állt meg a nyíregyházi rendőrség melletti járdán, majd egy nő és egy férfi szállt ki belőle és bementek a rendőrségre. Ott közölték, hogy a kocsijukban egy halott kisgyermek van.

A Tények szerint a rendőrök az autó csomagtartójában egy két éves kisfiú holttestére bukkantak. Ráadásul egy egy év körüli, sérült kislányt is találtak a kocsiban, őt hamarosan kórházba szállították. A sokkoló felvételeken látszik, hogy a rendőrök ellenőrzik az egyik kisgyermek életfunkcióit. 

A magzatpózban, felöltöztetve a csomagtartóban fekvő két éves kisfiú napok óta halott lehetett, valószínűleg megfulladhatott. 

Az autót további vizsgálatok, valamint a helyszínelés és a halottszemle lefolytatása miatt bevitték a rendőrség zárt területére.

A Tények információit a rendőrség egyelőre nem erősítette meg.

A felvétel a tenyek.hu honlapján megtekinthető.

/Nyitókép: tenyek.hu/